Mindenféle

Ha a társ ebben nem partner..

Az elején, mikor először szóba került, hogy talán mégis szeretnék babát, párom rendkívül megértő volt. Olyan jól kezelte az ötletet. Mivel neki az előző kapcsolatából van kettő már szinte felnőtt gyereke, azért annyira nem volt elájulva, de láthatóan azt képviselte , ha szeretnék akkor legyen. És igazából itt vége is volt a történetnek..tehát beszéltünk róla és ennyi. Tesszük a dolgunkat aztán alakul.. de mi van, ha mindig akkor fáradt éppen, mikor azokra a napokra érkezünk, mikor tényleg akció kéne , hogy az esély fent álljon. Mintha valami beépített fogamzásgátló volna benne. Praktikák vannak, amikkel néha -néha sikerül kirángatni a ,,fáradságából”, de valójában nem az igazi..sőt.. társként nem az volna a dolga, hogy úgymond a ,,szolgálatomra” álljon? 😀 Olvasom a neten, hogy ez amolyan teljesítmény kényszerhez vezet a férfinél.. tök jó.. végül is, akkor teljesen rendben vagyunk, mert ha nem beszélünk semmiről, főleg nem gyerekről (nehogy szegény pasi még nyomást érezzen magán, vagy teste bármely más területén), akkor valójában arról beszélhetünk, hogy abszolút mindent megtarthatok magamnak. A kétségeimet, a reményeimet, a vágyaimat.. nehogy szegény fiú még zavarba jöjjön… és így mennek majd szépen a hónapok,… Valahogy többet vártam ebben a dologban. Azt vártam, hogy a párom a társamként akarja hallani, mit gondolok, hogy majd egyszer akarja tudni, épp mennyire vagyunk attól , hogy kiderüljön sikerrel járjunk-e …De ő nem akarja tudni. Bennem van a hiba, hogy ilyet várok tőle? Hogy ne titokban fórumokon kelljen írnom, idegen nőknek a kétségeimről, a reményről és a hónapról -hónapra bekövetkező reménytelen végekről? Hogy társam legyen ebben a ,,harcban” és velem élje meg? Ezek tényleg olyan nagy kérések? Valóban annyira borzalmas és teljesíthetetlen kérések, amiknek nem bír a férfi megfelelni. És itt merül fel a kérdés bennem, hogy ha valóban ennyire elutasító a témában, akkor ilyenkor mi is van pontosan? Mit lehet tenni. Persze vannak, pont ebből kifolyólag viták és feszültségek. Én kussolok, nehogy Ő tudjon valamit arról, hogy én épp mit és hogyan..ő meg nem emlegeti ,mert annyira nem számít már neki…és akkor szépen csak el vagyunk és kussolunk. Ő nem tudja én miért haragszom, én meg haragszom mert nem beszélhetek róla neki… Bevallom, ez alatt a pár hónap alatt ebbe fáradtam bele a legjobban. Ez az ami lehúz és elkedvetlenít. Nem tudom megosztani vele a lelki fájdalmat a gondolataimat arról, ami annyira nagyon foglalkoztat…valójában ,mintha egymagam küzdenék valamiért és ő csak néha pont jókor odaadja, amit kell..

Na, hát ezért írom, hogy még mindig nem fenékig tejföl semmi és , hogy ami bánt ,az tényleg bánt…

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!