Mindenféle

Rota elleni oltás

Kezdem azt gondolni, hogy mindenkinek minden a pénzszerzésről a gazdagodásról szól. Eddig naivan azt hittem, hogy legalább az aprócska babáknak való oltások, amiket drága pénzért vesz az ember és adható de nem kötelező, arra szolgának, hogy valóban VÉDJENEK, MEGELŐZZENEK olyan betegségeket melyek miatt a gyerkőc kórházba kerülhet vagy nagyon megbetegedhet. Hát nálunk az megóvni akarás megvolt. Rossz szájízzel, de elvittem a gyereket meg vakcinát az orvoshoz, mert párom rábeszélt. A legnagyobb érve az volt, hogy a gyerek megússza a kórházat. Magam érzéseiből kiindulva, hogy mennyire szarul éreztem magam az első 5 napunk alatt bezárva a szülészetre ez az érv meggyőzött. Igaz a babám még nem nagyon tudná, hogy hol van, de azt észre venné, hogy nem otthon és nem a megszokott helyen…Szóval kiváltottam a receptet, felpakoltam családunk legkisebb tagját és irány az orvos. Máig szidom magam, ott asszisztáltam az oltás beadásánál, megdicsértem szegényt, hogy milyen ügyes amiért nem köpi ki a cuccot, de bár tette volna.(Ugyan állítólag ha ki is köpi, akkor is hat, na de akkor talán nem lett volna ennyire intenzív a hatás vagy tudom is én).Mivel az előző oltáskor volt hőemelkedése ezért napokig mértem a hőjét és mivel nem volt így a 3.dik nap kezdtem fellélegezni, megúsztuk nincs semmi baj. 
Annyira megkönnyebbültem, hogy még a szüleinkhez is le mertem menni a gyerekkel. Olyan fura volt. Nyammogósabban evett délelőtt mikor oda értünk, de arra gondoltam, tuti a sok újdonság miatt. A dél körüli alvásidőnél se aludt el csak hisztizett meg sírt és még mindig azt hittem túl sok volt neki az utazás meg a sok ember ..stb..Láza nem volt, így azt reméltem ha haza érünk megnyugszik és elalszik. Otthon már nem fogadott el egy csepp kaját se, párom ráfogta az utazásra és új dolgokra..Biztos nagyon elfáradt stb..majd kialussza magát és eszik utána. Fura volt a gyerek, de még úgy voltam meglátjuk. 
Este 5 fele pelenkáztam, pelusba pisi szuper nagy baj nem lehet. Etetni próbáltam, de pár korty után egyszerűen kiköpte a cumit és semmit se hagyott magába diktálni.Nem tetszett. Kis kókadt volt. Vártam még fél órát, de aztán győzött az ideg. Szóltam páromnak irány a gyerekorvosi ügyelet. 
Várakozás másfél óra. Közben a gyerek már hányni is kezdett, teljesen ki volt csapva mintha magánál se lenne. Bemehettünk. 1 órás vizsgálat.Komolyan egy óra, végül egy beutaló a kórházba megfigyelésre, megelőző célzattal. Kórház csecsemőosztályára fel, fél óra keresgélés után..mert kb mintha labirintusba volnánk, fellélegzünk, örülünk végre ott vagyunk ahol a manónkon segíthetnek. Hideg zuhanyként jön, hogy ja szupi, hogy kaptunk beutalót, de le kell menni a sürgősségire, mert ott veszik fel a betegeket. Lesek értetlenül. Van egy beutaló, amit az ügyeletes gyerekorvos állított ki, ennek ellenére menjünk le a 3 hónapos és 2 hetes gyerekkel a sürgősségire, mi van???? 
Futás vissza a labirintuson keresztül. Végre megtaláljuk az ügyeletet.A felvételi pultnál két srác támaszkodik, a pult mögött egy fiatal kis csaj teszi veszi magát nekik. Kedvesen ,flörtölve ,cuki kis mosolygások közepette.Bennem meg csak az van , hogy szeretném ha végre valaki hajlandó lenne figyelni ránk és főleg a gyerekemre. Kisasszony végre leszakad a fiúkákról. Unott pofával megkérdezi mi a gondunk szívem szerint megrugdosnám.Ha a pasiknak tud normálisan beszélni, velünk miért nem? Mély lélegzet. Nem rugdosom meg, de bízom benne, hogy még lesz fordított eset, mikor majd megtapasztalja mennyire szar ha a beteg gyerekkel ügyeleten kötsz ki és rá se bagóznak. Közbe kitölti a papírt, várjunk mindjárt jön valaki megnézi a gyereket és már fordul is vissza a srácokhoz csacsogni. Azokkal tud értelmesen, kedvesen. Jön egy srác. Homlok lázmérővel. 34.5 hümmög, hát talán nem jó a mérő, inkább kipróbálja a gyerek sapkája alatt. Na úgy sikerül 36.9-et mérni.Szupi…Üljünk be a nagyobb váróba ott majd szólítanak. Sorba állás. Várakozás még 2 óra. Aztán jön egy középkorú nő és hív bennünk. Hamar kiderül, hogy helyünk lesz a fertőző osztályon. Valahol gondoltam, pakoltam magamnak és a gyereknek is mindent egy éjszakára. Kiszárad. Ezt is sejtettem. Örültem, hogy végre látszott, hogy jó kezekben van a babám, az orvos kedves volt és látszott, hogy szeretettel foglalkozik a gyerekemmel és itt kezdtem el majdnem bőgni. Jó fél óra után aztán tényleg felkerülünk a fertőzőosztályra. Az ápoló kedves, segítőkész és valóban bejár fél óránként ránézni a gyerekre. 
Végül pár nappal az első székletminta után igazolódott, hogy oltási mellékhatásként jelentkezett a gyerekemnél a hányás amitől aztán kiszáradt.
Még jó, hogy jót akartam..Azóta is verem a fejem a falnak, hogy lehettem olyan ostoba ,hogy azt a szar vakcinát beadattam neki.

Címkék: ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!