Nem vagyok szuper anya. Beléptem neten egy csoportba ami ,,segítő” és elvileg arról szólna, hogy az ember elmesélhesse a nehézségeit ,tapasztalatot cserélhessenek egymással az anyák. Az első pár nap azt éreztem végre megtaláltam azt a helyet ahol nem minden rózsaszín, hanem esetleg több szín is van és az anyaságnak nem csak a szépségei hanem az árnyoldalai is ,,beszédtémák” lehetnek. Aztán rájöttem, hogy he-he-he. Komolyan eldobom az agyam. Soha nem volt sok barátnőm jobban megtaláltam a hangot a férfiakkal és most már rájöttem ez nem múlt el csak szunnyadt bennem. Annyi ősanyát még nem láttam, mint abban a csoportban. Mindenki tökéletes, hibátlan és soha egy pillanatig nem volt depressziós csak csupa csillám volt a születéstől kezdve..Nem értem! 😀 Lehet tényleg bennem van a hiba. Pedig anyaként sokat fejlődtem mára. Imádom a gyereket, de ettől függetlenül néha elfáradok, néha tele a hócipőm és néha szar a kedvem. Mert amellett, hogy anya vagyok még megmaradtam ember, nő akit más hatások is érik pozitívak ,negatívak aztán mikor épp mit hat jobban olyan a kedvem. Hozzá teszem manónk nagyon szépen fejlődik. Már hasra fordul, hasról hátra, oldalra és hátra fele ,de már félig meddig ,,kúszik-mászik” és szépen mászik körbe maga körül. Hatalmasakat rikkant, boldogan tele szájjal vigyorog és minden alkalommal mikor hozzám bújik beleszerelmesedem. Viszont mikor kaja után hasra fordul és még 2 órával később is folyamatosan folyik visszafele a kaja belőle és mást se csinálok, mint törlöm utána a büfiket azt utálom. Hozzá teszem annyira pörög, hogy már fél percre se lehet ott hagyni, mert átmegy a szobán pillanatok alatt. Most majd beszerzek neki egy járókát, mert néha azért kellene házimunkát is végezni. Aludni nem alszik sokat. Fél órákat napközben.Néha azért egy órát is de az a ritkább én meg ilyenkor szeretnék leülni feldobni a lábam az asztalra de nincs rá idő, lehetőség vagy legalábbis kevés. Ami a legjobban hiányzik, néha néhány óra pihenő, hogy kicsit magamba lehessek és felszívjam magam. Párommal vitázunk.Sokat. De most megint iparkodik segíteni, mert látja hogy tényleg nem elszórakozom az időt, hanem a gyerekkel ennyit kell lenni. Az a baj, hogy ő ezt áldozatnak veszi, mert szerinte ez a nő dolga vagy bárki másé csak az övé nem. 😀 Végül is, hogy mosná ki az alsó gatyáit?? 😀 Azt se értem, hogy gondolom, hogy a házában esetleg felmosni is kellene és neki?? 😀 Nem fikázom amúgy mert tényleg iparkodik, de néha úgy érzem kevés az igyekezete és amit csak lehet meghagy nekem. A saját hobbijára van ideje. Nekem meg legyen a hobbim a gyerek és ne rinyáljak. Estefele már nehezen bírok a picurral kifárad, hisztizik ilyenkor szoktam kérni őfelségét, hogy fáradjon le közénk és segítsen, főleg mostanában, mert kiújultak az ízületi gyulladásaim pár hete és azóta estére gyakorlatilag alig bírok fogni a 8kg-os gyereket meg már csak sokadjára bírom úgy megemelni, hogy az tényleg biztonságos fogás legyen, na meg marhára fájok test szerte. Lejön, de mindig úgy érzem alig várja hogy mehessen vissza. Ez meg kifejezetten bánt. Egyrészt a gyerek az övé. Másrészt én 8 hós terhesen óriáspocakkal simán körbe ugráltam egy kényes műtét után és hallgattam hosszú órákon keresztül, hogy ő mennyire szenved és mennyire nagyon fájdalmai vannak. (Egy év alatt kétszer műtötték, tehát előtte is mindent megtettem, hogy minél kevesebbet keljen mozognia, hogy jobban érezze magát stb…) Az olyan természetes elvárás volt velem szemben. Én már nem várhatom el ezeket a dolgokat. Vagyis ez hülyeség. Elvárni elvárhatom, csak nem kapom vissza. Mondjuk legalább annyit elértem , ahogy ő fogalmaz ,,az állandó hisztiddel” , hogy hajlandó a saját gyerekével foglalkozni. Ami szerintem tök jó. Lehet én várok tőle túl sokat. Mármint férfi..mit várhatnék más tőle mint amit eddig kaptam? Gondolom nem ő az egyetlen pasi aki nem lóg állandóan a gyerekén. Abban biztos vagyok, hogy szereti. Látszik minden mozdulatán mikor a gyerekkel van. Ez azért fontos adalék, még akkor is ha próbálja a könnyebb oldalát megfogni a dolgoknak.
Kommentek