2017 októberében megszületett a kislányom. A legcsodálatosabb lény, akit valaha a hátán hordott a föld. De tényleg! Olyan mosolya van amitől még egy kőszikla is meglágyul. Imádom a pofiját is..meg úgy az egész gyereket.
Szülés. Amíg készültem a szülésre sok helyen olvastam, hogy a császármetszést választók a könnyebb utat járják.Én utána kérdeztem, magyarországon nincs is olyan, hogy választjuk..Orvosi ok nélkül legalábbis nincs, hacsak nem magánkórházba megy az ember lánya, de azt szerintem kevesen engedhetik meg maguknak, hogy 600 ezret (és lehet keveset is írok) kidobjanak az ablakon ,pont akkor mikor amúgy is sok pénz kell majd a babára..Nálam szülést terveztünk az elejétől. A korom nem befolyásolt semmit. Minden hónapban néztük ultrahangon a babát, a doktor egy idő után elkezdte mondani, hogy nagy baba lesz aztán a harmadik trimeszterbe, hogy lassan meg kell fordulnia. Még a 32. héten is azzal biztatott megfordulhat aztán pár héttel később már szóba hozta , hogy a jelenlegi felállás alapján ebből császármetszés lesz. Már akkor 3500 g-ra tippelték a babát és volt hátra pár hét, akkor azt gondoltam semmi baj, ez a gyerek meg fog fordulni. Hatalmas méreteket öltöttem, nem tudtam bekötni a cipőm a bokám pedig mint egy elefánté..szenttül hittem ennek a gyereknek van helye megfordulni.Ekkora hasba még tangózni is simán lehet nem egy laza fordulatot venni. Egyetlen egyszer volt haránt fekvésbe, az összes többi ultrahangnál vígan csücsült a hátsóján. Végül a 39. héten az orvosom beírt a császármetszésre a kiírt idő előtt egy nappal. Megkaptunk minden esélyt arra, hogy a természet maga rendezze a dolgokat, de még a befekvés napján is teljesen zárt voltam és fent ült nagyon magasan a pocaklakóm. Nem ezt vártam. Féltem a műtéttől, féltem a sok összeolvasott hülyeségtől, hogy a gyerekem majd nem fog szeretni, mert nem természetesen született. Féltem a megvetéstől, hogy majd rám mutogatnak, hogy ez se szülte csak a könnyebb utat választotta. Aztán végig gondoltam az életünk. A párom az illendőnél sokkal idősebb nem zavart, hogy sokan valószínűleg a k..nak gondolnak, nem zavar, hogy sokan nem értenek meg miért őt választottam és egész terhességem alatt se zavart, hogy furán néznek rám, mert a gyerekem apja akár a nagyapja is lehetne. Akkor miért is izgatna, ki mit gondol a szülésről vagy épp a császármetszésről. Azért mert az életben a legtöbb nő képes megszülni a gyerekét – és akkor még azt gondoltam én is képes volnék rá, ha kapnánk esélyt arra, hogy az első gyerkőcöm farosan megszüljem- az nem jelenti azt, hogy kevesésbé válik anyává az a nő aki valami miatt erre képtelen. Nálunk esély se volt. Farosan első gyereket nem engednek megszülni, főleg nem egy 4000g-at. Utólag aztán fény derült téraránytalanságra is, szóval ha minden reményem teljesül és elindul a szülés és befordul akkor is ugyanez történt volna vajúdás után…Szóval féltem. Rettegtem a műtéttől. (a szüléstől is rettegtem volna, teljesen mindegy volt) Féltettem a méltóságom és minden okom megvolt rá. Nagyon rosszul érintet, hogy egy ponyva választ el a műtét helyétől, hogy hallom amikor az orvos mondja épp hol tart, mit csinál, hogy alig kaptam levegőt míg pircuromat kikényszerítették az addigi lakhelyéről. Az egész műtét alatt egyetlen egy pillanat volt szép, mikor oda mutatták a kislányom és azt mondták egészséges. Magában a műtétben semmi méltóságteljes nem volt, ahogy abban sem ami a műtét után következett. 12 óra fekvés, mikor már tudott valamennyire mozogni az ember akkor lepedőcsere, hogy ne feküdjünk vérbe végig..óránként benéztek a takarónk alá, aztán lemérték mennyi folyadék jött a katéteren kereszül, a drain feszített stb..a 12 óra után felállásról sokat olvastam és azt gondoltam, hogy ha minden nap fel bírok állni 6-7 óra alvás után, akkor ugyan ne már hogy 12 óra után olyan nehéz legyen…Utólag kérek bocsánatot azoktól akikről azt gondoltam csak eltúlozzák a felállás rettenetét. Bár nekem valóban nem ez volt a legrettenetesebb, viszont tényleg marhára fájt és eljutni a 6 lépéssel odább álló kézmosóhoz (amit célként az ápoló tűzött ki nekünk) kifejezetten nagy túrának tűnt. A méhellenőrzés, a drain kiszedése, az infúzióba kapott méhösszehúzó kifejezetten szenvedés volt, ahogy a szülészet folyosójának közepéről eljutni a folyosó végén lévő fürdőkig és wc-ig szintén vagy fél órát vett igénybe csak az odajutás..mert akkor még nem beszéltünk a katéter okozta ,,blokkról”, mert az elején a folyó ügyek is nagyon nehézkesen mentek. A hashajtó tablettára én érzékeny voltam világéletembe, úgyhogy az nem lepett meg mikor a hatóidő után 17-szer kellett túráznom. Nem túlzok, tényleg számoltam, mert egész éjjel a wc-re jártam. Az egyetlen luxusnak az számított, hogy szerencsém volt, vagy a doki úgy rendezte, de elektromosan állítható ágyat kaptam és ezért még utólag is nagyon hálás vagyok. VIP szoba nem volt üres, bár utólag mondtam a páromnak kár lett volna pénzt kidobni rá, mert a kétágyasba is egyedül maradtam az első éjszaka után és a közös folyosói fürdő, wc is renbe volt téve épp elégszer ahhoz, hogy normálisan nézzen ki. A túrákkal pedig talán jót is tettek, mert ha rajtam múlik én biztos csak feküdtem volna egész nap, így viszont, hogy ennyire távol volt minden muszály volt ,,fejlődni” lépegetni, tenni egyik lábat a másik után. Arra még a műtőbe felhívták a figyelmem, hogy egyenes tartásba közlekedjek, ha már majd lábra álltam. Az első napokban ez nem igazán ment. Azt is ki lehetett a folyosón szűrni, hogy kit műtöttek és ki szült. Komolyan. Amúgy nem érzem magam ettől hősnek és nem is várom, hogy leboruljanak, hogy igen ,te olyan frankó vagy annyira erős. Nem voltam erős, fizikailag csináltam amit kellett, de olyan nyomorultnak ,kiszolgáltatottnak, gyengének és ,,megerőszakoltnak” soha azelőtt nem éreztem magam és soha többé nem is fogom. Soha nem válik ez az élmény széppé. 2-3 hétig rémálmaim voltak. Szó szerint nem átvitt értelemben.A hónapok múlásával is éppen olyan mocskosnak érzem magam és nem, nem vette el az sem a történet rondaságait, hogy gyönyörűszép, egészséges kis lurkó van mellettem és hálát adok ezért minden áldott nap. Ahogy valószínűleg azért is össze tehetem a kezem, hogy így van és tudom, hogy a kórháznak is köszönhetem ezt. De ettől még az ,,élmény” rossz és örökre belém is véste magát.
Ha valaki nekem egyszer azt mondja, hogy én a könnyebb utat választottam annak majd röviden elmesélem ezt. Úgy, hogy nekem nem volt kérdés , választom e vagy sem. És szülő lettem. A lányom pedig minden felém küldött mosolyával azt érezteti velem, hogy imád.Viszont ha van valaki akinek valóban lehetősége van dönteni, az ne válassza a császármetszést. Tényleg nem a könnyebb út ez.
Kommentek